Tizenhét tonna élelmiszer Nyíregyházán át Kárpátaljára
Több mint huszonegy hónapja tart már a háború a „szomszédunkban”. A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége az orosz-ukrán konfliktus 2022. február 24-i kitörése után azonnal cselekedett, és az Első Nyíregyházi Lions Clubot bízta meg a nemzetközi és a hazai felajánlások minél hatékonyabb koordinálására. A magyar-ukrán határ közelségét korábban is kihasználták a nyíregyháziak, akik folyamatosan segítettek a lehetőségeikhez mérten a kárpátaljai rászorulókon.
Legutóbb októberben a svéd támogatásból (Anders Rendik svéd D-101 alkormányzó tevékeny közreműködésével) az Ukrajna Help segélyprogramban indítottak útnak szállítmányt. A nyíregyházi klub korábbi elnöke, a kárpátaljai projekt koordinátora, Cidor Mihály fogadta a több mint harminc raklapnyi, többek között kazánokat, kórházi kellékeket, higiéniai anyagokat tartalmazó adományt.
A napokban tizenhét tonna tartós élelmiszer érkezett Svédországból, amelyet azóta már a címezettekhez továbbítottak. A célbajuttatásról a Kárpátaljai Református Egyház gondoskodott.
Szöveg: Ladányi Tóth Lajos
Fotók: Cidor Mihály archívuma
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
YEC tábor 2024 - Monor 2. nap - Hivatalos megnyitó2024. július 15. 22:00 YEC tábor 2024 - Monor 1. nap
2024. július 14. 22:00 Kiemelkedő magyar eredmények születtek a horvát regattán!
2024. április 22. 09:00
Club híreink
Lions-cserediákok fantasztikus élménye Szabolcs-Szatmár-Beregben2024. július 20. 13:00 Harminchárom raklap svéd adomány Nyíregyházán át Kárpátaljára
2024. július 02. 10:00 Molnár Nikolett nyerte a Békeposzter-pályázatot
2024. május 03. 12:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Clubvezetők találkozója2024. szeptember 27. 14:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Nyíregyházi Lions ClubAdószámunk:
18807912-1-15
Számlaszám:
12042809-00128538-01200008
cím: 4400 Nyíregyháza,
Bethlen Gábor u. 30.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.