Tehetségnap: áradt a Lions-jókedv a Vikárban
Tehetségnap: áradt a Lions-jókedv a Vikárban
Kilencedszer rendezett Tehetségnapot az Első Nyíregyházi Lions Club.
Nyíregyháza. Önmagában az a tény is érzékelteti a rendezvény súlyát, hogy megtisztelte jelenlétével a különleges programot Koncsik István, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója, a szervezet hazai agilis vezetője. A Mindannyian mások vagyunk mottót viselő Tehetségnapot (melynek Belus Erika az ötletgazdája) kilencedik alkalommal bonyolították le a Vikár Sándor Zeneiskolában, az Első Nyíregyházi Lions Club szervezésében. A házigazda képviseletében Tamás Attila intézményvezető megjegyezte:
– Nem pusztán a saját növendékeink lépnek fel itt, egyéb rendezvényeknek is otthont adunk. Az a cél, hogy minél több diák érezze magát remekül nálunk. A Lions-himnusz megadta az alaphangulatot. Jó látni a sok mosolygós arcot.
A Tehetségnapon ezúttal is teret adtak a Nyíregyházán és a vonzáskörzetében tanuló tehetséges fiataloknak, akik vagy normál oktatásban pallérozódó diákok vagy sajátos nevelési igényű oktatásban cseperedők. Ezúttal is bebizonyosodott: noha mindannyian mások vagyunk, a zene, a tánc, a kultúra képes közelebb hozni egymáshoz az embereket.
– A több mint 100 éves Lions-mozgalom a világ legnagyobb egyesületi alapon működő jótékonysági civil szervezete, több mint 200 országban másfél millióan vallják magukat tagnak. Több mint 46 ezer klubban végzünk jószolgálatot. Én Kecskemétről jöttem, ahol 2018 óta szervezünk hasonló, érzékenyítő programot. Mivel a nyíregyházi rendezvénynek nagyobb a hagyománya, szeretnék ötleteket meríteni belőle – fogalmazott dr. Koncsik István, a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója.
Miként tavaly és a pandémia előtt, ezúttal is Demarcsek Zsuzsa volt a főszervező, Grexáné Nagy Enikő pedig visszatérőként moderálta lelkesen a péntek délelőtti műsorfolyamot.
– Nagyon örülök, hogy újra együtt lehetünk. Számomra egyszerre felemelő és megtisztelő érzés azt látni, hogy a résztvevő gyerekek mennyire boldogok és aktívak. Már ismerősként köszöntötték egymást. Mindig feltöltődök ilyenkor – mondta dr. Chrabák László, az Első Nyíregyházi Lions Club elnöke.
A Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI ad otthont a Zene-Bona Tehetségpontnak. Most is Molnár Renáta instrukcióira figyeltek a tanítványai.
Mivel a tanulásban akadályozott tanulókról van szó, extra kihívás velük foglalkozni.
Demarcsek Zsuzsa koordinálta a programot, ahol többek között Munkácsi Anita és Nagyidai Gergő, a Móricz Zsigmond Színház színművészei is sokat tettek hozzá a jókedvhez:
– Nekünk mindig a szívügyünk volt ez a rendezvény, az életünk részének tekinthető. Ismét plusz impulzusokkal gazdagodtunk, az a lényeg, hogy jól érezték magukat a gyerekek – summázott Nagyidai Gergő.
Szöveg: Ladányi Tóth Lajos
Fotó: Gazdag Mihály/Kelet-Magyarország
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Köszönet a svédországi lionok önzetlen segítségéért
2023. március 01. 12:00
Club híreink
Kormányzói dicséret az Első Nyíregyházi Lions Clubnak2023. május 22. 18:00 Tehetségnap: áradt a Lions-jókedv a Vikárban
2023. május 12. 14:00 Petőfi 200: Lions-támogatás két kárpátaljai iskolának
2023. május 03. 16:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Nyíregyházi Lions ClubAdószámunk:
18807912-1-15
Számlaszám:
12042809-00128538-01200008
cím: 4400 Nyíregyháza,
Bethlen Gábor u. 30.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.