Csiszolatlan gyémántokra leltek az újabb Lions-tehetségnapon
Halász Judit és Bródy János dalba foglalta, hogy Mindannyian mások vagyunk. Ez a három szó a mottója az Első Nyíregyházi Lions Club Tehetségnapjának, amelyet természetesen a Vikár Sándor Zeneiskola-Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont.
– Szokás szerint vártuk már ezt a különleges napot, hiszen a mi életünk részévé vált a rendezvény. Ezúttal is örömmel vártuk a régi-új résztvevőket, akikre ezúttal is egy felejthetetlen nap vár – mondta Tamás Attila igazgató. Az is tradicionális, hogy Demarcsek Zsuzsa a főszervező (hajdanán Belus Erika volt az ötletgazda), és immár tizenegyedik alkalommal szervezték meg a programot a klub agilis tagjaival.
– Egy nagyon lelkes szervezői csapatra támaszkodhatok. Ezúttal is a Nyíregyházán és a vonzáskörzetében tanuló tehetséges fiatalok közül sokan vannak itt, akik normál oktatásban pallérozódó diákok vagy sajátos nevelési igényű oktatásban cseperedők. Bízom benne, hogy bár mindannyian mások vagyunk, a zene, a tánc, a kultúra képes közelebb hozni egymáshoz az embereket, a gyermekeket – fogalmazott Demarcsek Zsuzsa, a Első Nyíregyházi Lions Club tagja, a Vásárhelyi László Református Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.
A 108 éves Lions-mozgalom ma 206 országban van jelen, 46 000 klubban mintegy 1,4 millió tagja van, és a világ legnagyobb klub alapon szerveződő jószolgálati szervezete.
Lions-tehetségnap: Hunyadi János üdvözlete
– Nekünk évek óta a szívügyünk a Tehetségnap. Most is nagyon vártuk már mindezt, ami az Egészségtavasz programsorozatunk első része – jelentette ki Cidor Mihály, az Első Nyíregyházi Lions Club elnöke.
Dr. Chrabák László korábbi kormányzó a regnáló kormányzó, Hunyadi János üdvözletét tolmácsolta:
– Az eddigi összes alkalommal feltöltődve távoztam. A csiszolatlan gyémántok ezúttal is megtisztelnek bennünket a jelenlétükkel, a produkcióikkal.
Szöveg: L. Tóth Lajos
Fotó: Sipeki Péter
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Magyarországra látogatott a Lions International nemzetközi elnöke2025. április 10. 10:00 Arccal a fiatalság felé!
2025. március 31. 15:00 Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló
2025. február 19. 13:00
Club híreink
Csiszolatlan gyémántokra leltek az újabb Lions-tehetségnapon2025. május 01. 07:00 Nem csak a tenisz miatt lesz ütős a Lions Egészségtavasz
2025. április 06. 07:00 A tiszaeszlári diák rajza eljutott Amerikába
2025. április 02. 13:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Első Nyíregyházi Lions ClubAdószámunk:
18807912-1-15
Számlaszám:
12042809-00128538-01200008
cím: 4400 Nyíregyháza,
Bethlen Gábor u. 30.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.