„Konzerválódott” a segítségnyújtás

Az Első Nyíregyházi Lions Club történetében már hagyománya van a kárpátaljai rászorulók támogatásának. Amikor kitört a háború, felerősödött a konfliktus, kezdeményezték az azonnali segítségnyújtást. A Lions Clubok Magyarországi Szövetsége az ügy mellé állt, és felkérte a nyíregyházi klubot a nemzetközi és a hazai felajánlások koordinálására. Ebben sokat tesz Cidor Mihály, Antal Roland, dr. Chrabák László és Vinnainé Belicza Henrietta is.

Hónapok óta heti rendszerességgel főként tartós élelmiszereket, ezen belül konzerveket, száraztésztát juttatnak át a magyar-ukrán határon. Május 20-án, pénteken az amerikai támogatásból megközelítőleg nyolcszázezer forint értékű szállítmánnyal pakolták meg a Lions-kisbuszt.

A pakolásban Vinnainé Belicza Henrietta, Vinnai Attila, Cidor Mihály és Ladányi Tóth Lajos vett részt, a szállítást Antal Roland vállalta fel. Márokpapiban, a D-Pethe Agro telephelyén szortírozták az adományt, ami azóta a Kárpátaljai Református Egyház illetékeseinek köszönhetően jó kezekbe jutott el.


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba